Dolgozom, kérdőívezek kb. úgy mint egy előre programozott nagyon egyszerű robot, s közben folyton zakatol az agyam!
Azonban van két dolog, ami tuti be fog következni, és ez nagy mértékben képes "gyulladt"idegrendszeremet megnyugtatni.
- Az egyik az, hogy elválok, lezárok egy ciklust és megnyitok egy tiszta fehér, napos, világos újat.
- A másik pedig az az alaptörvény, hogy minden egészséges gyász jutalma a könnyed felszabadult, tiszta, üde jövőkép, a szabadság. Ennek mindig be kell következnie, ahogy eddig minden veszteség után, egyszer csak megtörtént.
Számára az én erkölcsi világom nem evilági, szerinte a normális emberek olyanok mint Ő.
Számomra Ő egy nagyon beteg ember, ezért is maradtam, mert hiszek a változásban, annak mindig be kell következnie. Igazam is lett a változás elkerülhetetlen, a mi esetünkben a gyógyító változást nem ketten teremtettük meg, a döntést én hoztam meg, a változás útját én jelöltem meg. Tudom a gyerekeim sokáig dühösek lesznek, évekig gyászolják a reményt, ahogy én is tettem kislánykoromban. Őszintén hittem, hogy a szüleimnek együtt kell élniük, nem érdekelt a hátránya és a hozadéka, akartam őket, mindkettejüket, mert szétesett valami, ami -akkor még azt hittem- az egység biztonságát jelentette.
Felnőttként megkapva a tisztánlátás képességét, megdöbbentett, milyenek a szüleim valójában. Anyám jól tette, hogy elvált.
Nekem is ez a sors jutott, ezt választottam, pedig Istenemre mondom, amikor kiszemeltem gyerekeim apját, teljesen más karaktert láttam benne, mint amilyenek a szüleim. A sorsát azonban nem kerülheti el senki, mekkora közhely, pedig igaz.
2 megjegyzés:
távoli ölelés egy hasonló cipőben járótól :) én nagyon nehezen és lassan hoztam meg ezt a döntést, de azóta egy percre sem bántam meg. Januárban költöztünk külön, 7 év és két gyerek (5 éves fiú és 3 éves kislány) után.
Én nem is reméltem, de azóta épp olyan lett az élet, amilyennek te elképzelted: új fejezet, tiszta lappal, kívül-belül béke, és valahogy minden arany napsugaras :)
bár békében "váltunk el" (nem voltunk házasok), mindannyiunknak nehéz, és talán mindig is maradnak sebek... de a gyerekeknek a legfontosabb, hogy végre nem egy idegbeteg, boldogtalan (b)anya mellett cseperednek :) én pedig tényleg kivirultam, visszanyertem az elveszettnek hitt erőmet, a belső egyensúlyomat, már attól kezdve, hogy sikerült meghoznom életem legkeményebb döntését. ha van kedved beszélgetni, balinto kukac t-online.hu :)
Kedves Votiv!
Élni fogok a lehetőséggel, lassan visszatérek a munkaerőpiacra és akkor bármilyen furán is hangzik több időm és erőm lesz.
Köszönöm szépen a biztató szavakat.
Megjegyzés küldése