Hát ez aztán nagyszerű, Apa telefonált, hogy nem maradhat éjszakára, mert férfi lévén a nővérrel kettesben valamiféle potenciális férfi állattá vedli magát és nem tudom én mit tesz, de tesz az biztos, mert még a folyosón sem ülhet, el kell hagynia az osztályt.
O.K., de akkor Vilkóval együtt.
Nem azt sem lehet, mert állítólag a nővér 20 percenként fogja szemügyre venni a most kapott gyógyszer hatékonyságát. ( zárójelben kérdezem én, milyen lógyógyszer az, amit 20 percenként kell ellenőrizni, kell ez az én gyerekemnek, ebben nem vagyok biztos).
Anyaállat ilyen helyzetekben bújik elő barlangjából, és köti az ebet a karóhoz. Ha Apa nem maradhat és Vili nem jöhet, akkor Anya megy. Apa már szerintem a 20. stresszoldó bagóra gyújt rá ( mennyire gyűlölöm ezt), mert Anya csak okvetlenkedik és okvetlenkedik, miért nem bír ki az a francos 5,5 éves vén cula 1 éjszakát a szülei biztonsága nélkül? - gondolja magában.
Hát, csak, mert, igy Anya MIATT ( bünti hangsúly), át kellett szervezni a fél osztályt ( hogy is, ő hárman vannak bent, annak a fele másfél gyerek), így Vilmos külön szobát kap ahol Anya is bent maradhat. Nem tudom, de nem 2009-et írunk, lelketlen, bürokratikus egészségügy, FÚJJ!
Apának lesz pocsék, no meg Flórka babának, mert ő csak Anya nagy hájas hasán szeret elaludni, jó néha Apa horpadt mellkasán is sikerült, így biztos minden rendben lesz.
Amúgy meg mindjárt itt a holnapután!!
Vidám délutánt kis pajtások!!
2009. január 15., csütörtök
Mutyi alszik - Vilkó kórházban
Kicsi babalányom szundít, Vilmóca pedig bevonult Apával a kórházba allergia kivizsgálásra. Kicsi - kicsi fiam az egészet izgalmas bulinak fogja fel. Lehet, hogy most is én parázom túl ezt az egészet? Szerencsére nem olyan betegség okán van erre szükség, ami halálra rémítene "csupán" a civilizációs allergiáról van szó, és nem is több napról, max 1 éjszakáról, azt is Apával együtt. Hát melyik kisfiú nem örül ennek?
Flórkával majd egy hétig feküdtünk kórházban, 3 hetes volt, amikor a védőnővel együtt úgy láttuk nem múlik az újszülöttkori sárgaság, e mellett azokban a napokban nem is volt hajlandó megfelelő mennyiséget szopizni, csökkent a súlya. Rohantam a körzetihez, aki azon nyomban (pénteki nap) beutalt bennünket a Gyermek Kórházba. Na, ekkor alakult ki a KÓRHÁZ ISZONYOM. A babás-mamás szoba elfoglalása után már vitték is vérvételre. Én a halálra rémült anyuka osontam utánuk, de az orromra csukták az ajtót, mondván az anyukák ezt igen nehezen viselik. Kint álltam és potyogtak a könnyeim, hallottam ahogy kétségbeesve sír. Alig bújt ki a tojásból és már is ilyen szörnyű valósággal szembesül. Nem tudom mennyi idő telet el mire magamhoz vehettem. Elénekeltem, amit már születése előtt sokszor hallott és lassan megnyugodott. Kis csöpke lányom fejét összeszurkálták. Ápolónő voltam valaha (ez a középfokú végzettségem) többször láthattam, amint az" épphogyorvosok" a gyerekeken, csecsemőkön, idős embereken próbálják pótolni gyakorlati képzésük hiányait, képesek 5x megszúrni a beteget, majd a nővérkét megkérni, hogy végül vegye le ő a vért. Én ezt hatalmas problémának látom még ma is, mi először nagyon profi gumibabákon tanultunk, s csak aztán nyúlhattunk beteghez.
A kórházi tartózkodás alatt óránként szoptattam, mert naponta mérték lendül-e a súlya, ez egész jól ment, hízni kezdett, a sárgaság is kezdett felszívódni. A tesztek eredményei is jók lettek, nem találták okát a lassú felszívódásnak.
Bentlétünk alatt hoztak egy kisbabát, akiről lemondtak a szülei ( a nővérből semmilyen finom praktikával nem tudtam kiszedni semmit), születése óta kórházban kezelik. Ki volt kötve mindkét keze és folyamatosan sírt ÉS SENKI NEM VETTE FEL, tudom, hogy ez hasonló a csecsemőotthonos ápolók helyzetéhez, de akkor is többször megszakadt a szívem. Volt olyan anyuka aki kénytelen volt otthagyni a 1 év körüli babáját, mert otthon újszülőttje várta és APÁK NEM ALHATNAK bent ( nem értem miért, hiszen a szobák két ágyasak). Sohasem felejtem el a csöpp kislány egész éjszaka sírt, amikor már nem volt ereje, akkor szipogott és nyöszörgött, kezei kikötve és EGY ROHADT NŐVÉR SEM DUGTA BE A FEJÉT ÉS NYUGTATTA MEG. Nem, a nővérek pasziánszoztak a számítógépen egész éjjel. Az osztály sem volt túl terhelve velünk együtt még három kis beteg feküdt bent.
Nagyon vágytam már haza, végre a főorvos kiadta az úti passzust, de még előtte vért vesznek- majdnem elájultam - , most azonban nem tágítottam, és bementem a babával. Amikor erre gondolok, agresszív érzületek tolulnak az agyamba. A béna doktornéni, vagy 8x bökte meg a lányomat, az egész testén próbált vérhez jutni, de oly annyira béna volt, hogy a síráson kívül mást nem ért el. Ahogy vissza emlékszem tehetetlen dühömben toporogtam, többször megpördültem saját tengelyem körül, mint egy extázisban lévő stresszt oldó bennszülött. Amikor már majdnem felszólítottam, hogy akkor saját felelősségemre..., belépett a drága Főorvos Úr és látva a bénázást, megállította az abuzáló dokinőt. - Doktornő, láthatóan a baba sárgasága elmúlt, súlya gyarapodott nem szükséges vért venni, engedjük őket haza. Nagyon boldog voltam.
A gyermek egészségügyi intézmények ezen okok miatt rémítenek halálra.
Apa, az imént telefonált, hogy nem alhat bent Vilmossal, mert csak anyukák alhatnak bent.
Igaz, hogy telefonon többször leegyeztettük, hogy apa marad, mert Flóra nélkülem nincs el két napot, de ez az osztályos nővért nem hatotta meg. Jó, akkor a gyerek sem marad, akkor saját felelősség, amúgy sem szól ez másról, mint a kórházi bevételek növeléséről, mert ezt ambulanter simán el lehet végezni. Hát ennyi.
Flórkával majd egy hétig feküdtünk kórházban, 3 hetes volt, amikor a védőnővel együtt úgy láttuk nem múlik az újszülöttkori sárgaság, e mellett azokban a napokban nem is volt hajlandó megfelelő mennyiséget szopizni, csökkent a súlya. Rohantam a körzetihez, aki azon nyomban (pénteki nap) beutalt bennünket a Gyermek Kórházba. Na, ekkor alakult ki a KÓRHÁZ ISZONYOM. A babás-mamás szoba elfoglalása után már vitték is vérvételre. Én a halálra rémült anyuka osontam utánuk, de az orromra csukták az ajtót, mondván az anyukák ezt igen nehezen viselik. Kint álltam és potyogtak a könnyeim, hallottam ahogy kétségbeesve sír. Alig bújt ki a tojásból és már is ilyen szörnyű valósággal szembesül. Nem tudom mennyi idő telet el mire magamhoz vehettem. Elénekeltem, amit már születése előtt sokszor hallott és lassan megnyugodott. Kis csöpke lányom fejét összeszurkálták. Ápolónő voltam valaha (ez a középfokú végzettségem) többször láthattam, amint az" épphogyorvosok" a gyerekeken, csecsemőkön, idős embereken próbálják pótolni gyakorlati képzésük hiányait, képesek 5x megszúrni a beteget, majd a nővérkét megkérni, hogy végül vegye le ő a vért. Én ezt hatalmas problémának látom még ma is, mi először nagyon profi gumibabákon tanultunk, s csak aztán nyúlhattunk beteghez.
A kórházi tartózkodás alatt óránként szoptattam, mert naponta mérték lendül-e a súlya, ez egész jól ment, hízni kezdett, a sárgaság is kezdett felszívódni. A tesztek eredményei is jók lettek, nem találták okát a lassú felszívódásnak.
Bentlétünk alatt hoztak egy kisbabát, akiről lemondtak a szülei ( a nővérből semmilyen finom praktikával nem tudtam kiszedni semmit), születése óta kórházban kezelik. Ki volt kötve mindkét keze és folyamatosan sírt ÉS SENKI NEM VETTE FEL, tudom, hogy ez hasonló a csecsemőotthonos ápolók helyzetéhez, de akkor is többször megszakadt a szívem. Volt olyan anyuka aki kénytelen volt otthagyni a 1 év körüli babáját, mert otthon újszülőttje várta és APÁK NEM ALHATNAK bent ( nem értem miért, hiszen a szobák két ágyasak). Sohasem felejtem el a csöpp kislány egész éjszaka sírt, amikor már nem volt ereje, akkor szipogott és nyöszörgött, kezei kikötve és EGY ROHADT NŐVÉR SEM DUGTA BE A FEJÉT ÉS NYUGTATTA MEG. Nem, a nővérek pasziánszoztak a számítógépen egész éjjel. Az osztály sem volt túl terhelve velünk együtt még három kis beteg feküdt bent.
Nagyon vágytam már haza, végre a főorvos kiadta az úti passzust, de még előtte vért vesznek- majdnem elájultam - , most azonban nem tágítottam, és bementem a babával. Amikor erre gondolok, agresszív érzületek tolulnak az agyamba. A béna doktornéni, vagy 8x bökte meg a lányomat, az egész testén próbált vérhez jutni, de oly annyira béna volt, hogy a síráson kívül mást nem ért el. Ahogy vissza emlékszem tehetetlen dühömben toporogtam, többször megpördültem saját tengelyem körül, mint egy extázisban lévő stresszt oldó bennszülött. Amikor már majdnem felszólítottam, hogy akkor saját felelősségemre..., belépett a drága Főorvos Úr és látva a bénázást, megállította az abuzáló dokinőt. - Doktornő, láthatóan a baba sárgasága elmúlt, súlya gyarapodott nem szükséges vért venni, engedjük őket haza. Nagyon boldog voltam.
A gyermek egészségügyi intézmények ezen okok miatt rémítenek halálra.
Apa, az imént telefonált, hogy nem alhat bent Vilmossal, mert csak anyukák alhatnak bent.
Igaz, hogy telefonon többször leegyeztettük, hogy apa marad, mert Flóra nélkülem nincs el két napot, de ez az osztályos nővért nem hatotta meg. Jó, akkor a gyerek sem marad, akkor saját felelősség, amúgy sem szól ez másról, mint a kórházi bevételek növeléséről, mert ezt ambulanter simán el lehet végezni. Hát ennyi.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
