Családi szerep

Nem értem magam! Én vagyok az első szülött, van egy húgom és egy öcsém. A hétköznapokon stabil a világ látásom, tudom a dolgok helyét, idejét. Tisztában vagyok gyengeségeim és erősségeim mikéntjével. A párkapcsolaton belüli konfliktusok is a kerek egész részei.

Még is az eredeti családdal folytatott kommunikációban egy csípős megjegyzés, egy odaszúrt alattomos kis beszólás, egy bántó hangsúly, egy nálam rosszallást, másnál elfogadást kiváltó cselekvés teljesen padlóra vág. Én a 38 éves elsőszülött magyarázkodni, hebegni kezdek, vagy akár arrogánsan védekezek és a vége sohasem a megkönnyebbült lezárás.


Úgy tűnik ez így volt, így van és így is marad, igaz én választottam őket, csak tudnám mi a teendőm?? Elfogadni a családon belüli szereposztást, vagy addig küzdeni, míg változás nem generálódik?? Túl vagyok már egy két ezzel kapcsolatos pszichoterápián. Már több utat is kipróbáltam, közelítettem minden irányból, vegyen már fel az a francos pereputty szekér, de nem kellek. Legalábbis szőröstül - bőröstül nem.

A família állítja, ezek az én szajkózott végtelenre állított rögeszméim, de én ezt nem így gondolom. Hazudni sem önmagamnak önmagamért sem másoknak másokért nem fogok, egyszerűen az alakoskodásra nincs időm. A konfliktusok elkendőzése és évekig a fiókokba gyömöszölése olyan titok, ami csak még mélyebbre vájja az eredeti sebet. Sokáig azonnal rendezni akartam, majd megtanultam várni, gyakran oldódtak csak az idő segítségével. Vannak azonban olyanok is amik évek óta rendezni valót hagynak maguk után, ide tartozik az eredeti család is.

Sokat gondolok a Hellinger terápiára, izgalmasnak tűnik, talán egyszer nekiugrok.