Az igazsághoz hozzátartozik!

Nem mondhatnám, hogy konfliktus mentes a kapcsolatunk.

Hétfőn töltöttem be az utolsó 30-as évemet, lassan 40 leszek, rendet kell tennem, a következő 40 évet harmonikusabban kívánom eltölteni.

Így igyekszem kijavítani az elrontott eseményeket.

Nem vagyok hiba nélküli, és Ő sem az, de össze vagyunk kötve örökre.
Olyan szál feszül közöttünk, ami eltéphetetlen, én választottam Őt, én akartam Velük élni, oda születni.

Most meg háborgok, amikor nem úgy reagál, ahogy én elképzeltem. Dühös vagyok, mert az általam vetített idea más, mint Ő.

Függetlenül a szerepeitől, csak egy ember, annyit tesz, amennyi engedtetik, amennyit tud.
Ezt nagyon nehéz elfogadni, mert Tőle mindig támaszt várok és biztonságot.
Önzés, de ösztönös.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy segít, szerintem a saját maximumát feszegeti.
Annyira mások vagyunk, hogy ha csupán a munkahelyünk lenne közös, biztos nem hívnánk meg egymást kávéra. E miatt lehet számára nehéz velem.

Neki már nincs meg az eredeti támasza, igaz nem is élte támaszként Őket, csak teherként. Na, én ezt nem akarom érezni, nem akarok mindig azon rágódni, hogy megint másképp történt mint elképzeltem. Csak egy ember különféle szerepekben, és Neki sem lehet könnyű!
Ezért köszönöm, amit kapok, és igyekszem nem fírtatni, amit nem ad.