Életmérleg - Hogy mi az újság? Hát az, hogy rohadt nagy gazdasági kakában melegszünk...

Nem területem a politika, ami büdös, bonyolult, sunyi, félelmetes, hideg, és rideg. A pártélet, a pártvilág ugyan ez, bármit megadnak, csak a poszt, vagy még több megmaradjon.
Kis városunk az utóbbi néhány évben két polgármestert is elveszített. Mindkettőt személyesen ismertem.
Az első gyermekkoromból hagyott kellemes nyaralásos, röhögős élményeket, folyton bolondozott, szerettem.
Polgármestersége alatt, ez a rajongásom kissé alább hagyott. A közgyűléseken gyakran mókázott, képviselőtársain viccelődött, lazán kezelte a határokat. Hatalmának teljében érte a végzetes baleset, és minden megváltozott. A dolgok prioritása, a kapcsolatok, a családi szerepe, az élet íze.
Sajnálom, hogy nem adatott meg számára -vagy talán még is- a korrigálás esélye.

A másik városvezető néhány napja hunyt el, még csak 53 éves volt. Középiskolában irodalom tanárom volt, nagyon szerettem Az irodalom szabad értelmezésre tanított, órái alatt szárnyaltunk, kirepültünk az ablakon. A képzeletnek, gondolatoknak nem szabott határt semmi.
Később főnököm lett, biztonságban hittem magam mellette, teljes mértékben megbíztam benne. Ekkor már a politika volt élete egyik meghatározó vonala.
Németországba utaztunk a tesóimmal, apánkhoz mentünk, ki ekkor már nagyon beteg volt, ottlétünk 3. napján halt meg. Amikor 10 napos szabadságomról hazatérve dolgozni mentem, gyakorlatilag nem volt munkám. Még hitegettek pár napig, hogy néhányunkat, akik jól teljesítettek megtartják, de végül mind a hatuknak felmondtak, a mai napig nem tisztázott, hogy miért. Az országban hasonló -OFA- programban résztvevők közül nekünk volt a legjobb statisztikánk, nem a munkával voltak problémák. Van határozott verzió, arról,hogy mi történhetett, de azt jelen pillanatban nem írhatom le. Nem a mocskolódás a célom.

Egyszerűen csak sajnálom ezt a két nagyszerű embert, akiket közelebbről ismerhettem és szerethettem, sajnálom őket, mert a politikai kis-nagy csapat bekebelezte őket, életük nagyon korán ért véget.

Az egyik élet feladatom, az, hogy a halálos ágyamnál bele tudjak nézni bárki szemébe aki elém áll.
Hát van még mit rendeznem, énértem és magamért. Énértem, amikor felrovók, majd elsimítok. Magamért, amikor vezeklek, majd megbocsátást kérek.


A sz..ban dagonyáról, meg annyit, hogy itt ülök két gyerekkel egy közepesnek induló lakás hitellel, ami mára már szép kövérre dagadta magát, kb 60%-ot hízott.

Gyakorlatilag Apa fizetése egyenlő a lakáshitellel. O.K. én vállaltam, de amikor szorgalmazták, hogy bátran és szoc. pol és állami támogatás - lakáskassza projekt- stb. akkor nem volt szó arról, hogy ha jön valami katasztrófa, akkor a stabil csontig hámozható közepet csonkítjuk halálig.

O.K. én szültem még egyet, én barom - bocsi Flóra, Veled semmi gond, Anya imád - , vagyis itthon ülök a jó meleg fo...-ba, és azon gondolkodom melyik bölcsődébe protezsáltassam be 1 éves lányomat. Mert ugye bölcsire nincs szükség, verjük szét őket.
O.K. esetleg találok helyet, akkor idegen nénik fogják végigélvezni a megtanultjárni, egyedülevett, bilireült, elsőszavai projekteket. Jaj ne.

Az is igaz, hogy az 1 keresetből, mert ugye a GYED az nem az, a min. 40%-kal megemelt közszolgálati díjakat is ki kell fizetni, és az is igaz, hogy ebben nincs választási lehetőségem - gáz, víz, villany - tudom semmi sincs ingyen.

Igaz az is, hogy bennünket lehet alaposan megadóztatni, hiszen nincs módunk adót csalni - félre ne értse senki, nekem nincsenek morális problémáim a fekete munkával kapcsolatban, így, itt és most .

Igaz, hogy megpróbálom eladni a gyerekeim jövőbeni vagyonát - jelzálogolt családi házunkat -, mert ha nem most, akkor mikor, hisz borulnak majd a lak. hitelek és mindenki el akar adni. A béka segge alatt lesznek a lakás árak, a túlkínálatról nem is beszélve.

Igaz, hogy Apa munkahelye sem olyan stabil már, most csak 1 hétre álltak le, majd 3 hét meló, aztán majd meglátják. Mondjuk nem egészen értem mire várnak, mert egyenlőre jobb nem lesz, sőt. Tehát Apa most mondjon fel, amíg még van némi kereslet a munkaerőpiacon, vagy nehogy megtegye, hiszen az új munkahelyén leépítéskor pont a frisseket küldik el.

Vagy menjünk vissza Észak-Írországba, de ott ugyanaz a helyzet elsőként a későn jövő repülhet haza, nem mellékesként utáltam ott lenni.
O.K menjen vissza Apa, de amikor múltkor elment 3 hónapra, Vilmos gyakorlatilag 3 hónapon át gyászolt. Vagy együtt, vagy sehogy.

Szóval nagy a dilemma.

Ugyanakkor...

Érdekes, annyira nem is vagyok betojva, mint amennyire a helyzet megengedi. Próbálok a csendesen sodródók közé kerülni, no nem a mindegy minden nihilről beszélek, hanem az akarom és küzdök, ha beledöglök is feladásáról. Az értelmesen szemlélődve sodródásra gondolok. A megoldás, majd finoman oldalba bök, hogy most koncentrálj kisanyám, mert itt az idő. Csak nehogy ne vegyem észre.

Sakk-matt

Ferencet figyelve, nem azt, amit mond, hanem ahogyan azt teszi, elég furi érzeteim keletkeznek. Sokszor magam előtt látom, ahogy természetellenességében megmerevedve egyszer csak letörik valamelyik végtagja, először azt a kis virgonc ujját veszíti majd el, amivel olyan hevesen szokott meggyőzni, majd a többi következik. Olyan, mint az Óz bádogembere, fémszerűen feszes, egyszer biztos eltörik, talán éppen akkor amikor nagyot lazulva, huncutul támaszkodik faragott támlájára. Lehetséges, hogy tényleg Ő a válságból kivezető megváltó. Nem,egy ennyire összerakott, és minden reggel felpumpált élettelen bádogember ne mentsen meg, engem ne.

Olyan sűrű és levegőtlen, mosdatlan öregasszony szagú az egész brancs, fojtó és merev. No és ez a bebe, most én ütöm ki az egyik parasztodat. Ez Alice csodaországban, nem egy felnőtt világ. Kamaszkorú erzsébetvárosi és terézvárosi kisdobosok nevetnek az arcodba, ha számon kéred rajtuk az elmulasztott házifeladatot, vagy azt, követeled magyarázza már meg az az épp hogy ivarérett, miért jó hecc mások ablakait betörni, majd felelősség vállalása nélkül elszaladni.

Na és a másik csapat, akik fürge érzékenységgel reagálnak az ellenség minden légvételére, a kicsi pattantyú kapitány, gyorsan, hadarva akarja felszabadítani országunkat. Talán náluk szellősebb a lég, nem fullasztó a közeg, és talán már kisdobosok sincsenek, mert cserkésszé alakultak. Nem baj, sőt ott bizony kemény erkölcsi előírások vannak a mit szabad és mit nem kérdés körben.

Sajna amolyan felnézhető, tisztelhető, karizmatikus közember nem nagyon ficereg a palettán, pedig már nagyon ki vagyunk éhezve rá.