Csernus: A Nő

Az 90. oldalon tartok, eddig nem nagyon olvastam új, friss, üdítő gondolatokat, rendet rakó alaptéziseket.
Ráadásul az egész teljesen zavaros, és kusza, nem szellős, nem ízes.
A trágársággal is van bajom, pedig jómagam sem vagyok éppen prűd, sőt, elég mocskos a szám.
Csernus nem egy letisztult ember
Aki folyékonyan fűzi a vulgáris szlenget, az valószínű így beszél a mindennapokban is.
Kérdezem én ez mire jó, ettől lesz fickós, vagy ez adja a támasztékot a szorongások bizonytalanságában.
Mert ne tessék haragudni Dr Úr, de nem veszem be, hogy azért használ ilyen kifejezéseket, hogy hangsúlyosabban belénk vésődjenek az eltiporhatatlanság alapszabályai.
Gyorsan visznek előre a sorok, néha megállok, hogy ízleljek és megleljem a nekem szóló mondatokat, eddig nem sok AHA élményem volt.
Ezt a témát Csernus előtt többen, szebben, odaadóbban, hitelesebben írták már meg.
Popper Péter, Polcz Alain, Szepes Mária, de akár ide sorolhatóak, költők, írók, családterapeuták stb.

Olvasom és közben egyre inkább úgy érzem ez a Csernus bepalizott, kifacsart, megalázott, elkurvitott, egy löttyedt seggű vén kurvát csinált belőlem. Mert oké, elcsesztem jó sok évet egy tehetetlen balek oldalán, na és akkor most szarlevest főz nekem ebédre és ezt addig kell ennem, amíg nem eszmélek, na ne röhögtessen már.
Arról nem is beszélve, hogy honnan veszi a bátorságot, hogy a magyar nőket, asszonyokat, lányokat komplett hülyének nézze, akik, génrobotok módjára élnek, dolgoznak, gondoskodnak, szeretnek, szeretkeznek. Szerintem minden nő és minden ember kompetens a saját sorsát illetően, ha benne marad a lecsóban, az akkor nem véletlen. Nálamnál hitelesebben ezt nem is mondhatta volna más.

Mert OKÉ, hogy szemen köp, leleplezi az alamuszi kis megalkuvásomat, de csak felráz, aztán magamra hagy, és én megint átverve érzem magam egy férfi keze által.