A BARÁTNŐ

Bajban volt, úgy érezte, ki kell robbannia ebből az állapotból. Nem bír tovább egy levegőt szívni a Férfival, nem akarja tovább viselni a következményeit, szabad akar lenni, és szívből szeretne visszamosolyogni a szembejövő szimpatikussal.

A legeslegutolsó csepp az volt, amikor 2 hét könyörgés, fenyegetőzés, és kérlelés után sem történt semmi fa ügyben, szerinte ez teljes mértékben egy férfi dolga, beszerezni, elrendezni, a Férfi nem tette, addig húzta - halasztotta, amíg, már csak aznapra maradt fa.
Szóvá tette, szépen és rútul, a Férfi rendszerint visszakiabált ( legalábbis úgy élte meg).
Ekkor döntött, szedi a két gyerekét és a sátorfáját és elmegy, amíg a Férfi nem teszi a dolgát.
Telefonált, falba ütközött, de ez már nem is csikarta, tudta előre a választ. Igaz nem zárta be előtte a kaput, de a nehézségeket ecsetelte.
Telefonált a Barátnőnek, aki nem kérdezett túl sokat, sem azt, hogy miért, sem azt, hogy meddig. Csupán annyit mondott bármikor, bármeddig
Nem racionális döntést hozott, három gyerekkel, és egy sógor jelöltel éli a mindennapokat, egy 2,5 szobás lakásban.
Úgy érezte szentimentális lenne, ha elmondaná az érzést, ami ez után elöntötte, talán ahhoz a melegséghez és biztonsághoz hasonlít, amit csupán csecsemőként élt meg.

Elmúlt a félelme, tudta nem kell egyedül végig csinálnia, olyan ember áll mellette, aki nem mérlegeli a kényelmetlenségeket.
Plusz energiát, ad, mert szeret, és mert adni akar.
Nem dorgál és nem osztja az észt. Ott van, résen áll és amikor kell megtámaszt. Ennél nem kell több, ennél nem kellhet több senkinek. Ő a BARÁTNŐ.